Remsey Dáviddal beszélgettem, aki a Sündör és Niru - Sündör nyomában című könyv illusztrációiért az Év Gyerekkönyv-illusztrátora címet is elnyerte, rajong Richard Scarry Tesz-Vesz városáért, a Ledpuppets báb- és látványszínházi formációval pedig egy izgalmas, víz alatti világot kelt életre.

A Remsey család hosszú évtizedek óta Gödöllő kulturális életének meghatározó szereplője, és te is művészi pályára léptél. Mesélj a gyerekkorodról! Milyen volt ilyen kreatív emberek között felnőni?

Bár szűk családommal egy tizedik emeleti panelban nőttem fel, nagyon sokat jártunk át a közeli régi családi házba Gödöllőn, az ott élő nagybátyáimhoz, ahol több generáció folytatta az alkotói virágzást, egy titokzatos, hatalmas kertben álló ódon házban, ami egyben műterem is volt. A dédapám, Remsey Jenő festőművész volt, nagyapám, Remsey Iván szintén festő és bábtervező művész, Iván testvérei, András, Gábor is festészettel, grafikával foglalkoztak, a zene mellett, mert az is fontos szerepet játszott a család életében. Édesanyám, Remsey Flóra kárpitművész, édesapám pedig, aki nem Remsey, hanem Anti Szabó János, formatervező szakot végzett, de szintén grafikával, és szobrászattal is foglalkozik. Testvéremmel, Benjáminnal a Remsey nevet visszük tovább születésünktől.

Emlékszel arra, amikor megfogalmazódott benned, hogy te is folytatod a családi hagyományt?

 A gimnázium idején már éreztem, hogy ez valószínűleg így lesz. A Gödöllői Református Líceumba jártam, élveztem a rajzot, a festést, megerősítést is kaptam a tanáraimtól, versenyeken is nyertem. Otthon is mindenki állványokon dolgozott, ki voltak terítve a rajzok, a tervek, az is előfordult, hogy bevontak segíteni is egy-egy fázisban.

A családodban nemcsak a grafikának és a festészetnek, hanem a művészi bábjátéknak is nagy hagyományai vannak. Mesélj a Remsey Marionettszínházról és a saját bábszínházi projektedről! 

Nagyapám, Iván 12 évesen szétszedett és felzsinórozott babákat, játékokat, később megalapította a családi marionettszínházat, amelyben minden családtag részt vett. A legtöbb bábot nagymamám, Remsey-Sipos Ilma faragta, sokszor azt hitték, ő is egy Remsey-testvér, mivel festői vénája volt, pedig ő kívülről jött, de tökéletesen beilleszkedett a családba. A báboknál a fő szempont a látvány volt, az, hogy lélegzetelállító legyen, sok volt az Ezeregyéjszaka témájú báb a Remsey Marionettszínházban. Ezek a mostani munkáimra is hatással vannak, részben ez inspirálta a Ledpuppets lampionszínház létrejöttét, amelyet Makra Viktória és Ledvanczky Zoltán közreműködésével hoztunk létre, zeneszerzőnk Nagy Márton (Panda), a fények tervezésében pedig Halák Andrással dolgozunk együtt. 

A lampionszínház most egy igazi vizuális tobzódást jelent, ezzel párhuzamosan egy totálisan összművészeti terep, amiben nagyon jól érzem magam.

2014-ben akkor még csak Lendváczky Zoltánnal, és Szesztay Csanád zenéjére „Világító tenger” címmel kísérleti bábelőadást hoztunk létre a Múzeumok Éjszakája keretében. A lampionszínház most egy igazi vizuális tobzódást jelent, ezzel párhuzamosan egy totálisan összművészeti terep, amiben nagyon jól érzem magam.

Szakmai szempontból milyen művészek, tanárok voltak rád nagy hatással? Kik azok az illusztrátorok, akiknek a munkáit figyelemmel kíséred?

Általános iskolai tanárnőm, Nagy Júlia például az első volt, aki nagy hatással volt rám. Kortalannak éreztem magam az óráin, felnőttként kezelt, felszabadító volt hozzá járni, néha például spontán éneklés volt az óráin, ráadásul ő szinte minden pályázatra beküldte a munkáimat és sokszor nyertem is. Jakab Áron gimnáziumi tanárom a MOME-n végzett dizájner, vele a mai napig szoros viszont ápolok és gyakran konzultálok. Ő hozta létre a Fruit of Care nevű kézműves dizájn-ajándékokat forgalmazó céget, amely értelmileg sérültek munkához jutását és versenyképességét elősegítő vállalkozás, és nagyon örülök, hogy ennek a márkának a vizuális kialakításában én is részt vehettem. A MOME-n nagy hatással volt még rám Molnár Gyula tanszékvezető és Mazó Péter, valamint Pálfi György, a MOME tervezőgrafika szakról. 

Az illusztrátorok közül Kárpáti Tibor, Stark Attila, Vörös Krisztián, Szabó Balázs, Vidák Zsolt, Baranyai (b) Andris munkáit nagyon kedvelem, sokan közülük osztálytársaim voltak. Nagyon jó osztályunk volt a MOME-n. Mindig is nagyon szerettem a Richard Scarry-féle Tesz-Vesz város univerzumot, egy nagyon helyes, barátságos, kedves világ ez, amiben nem véletlenül érzik annyira jól magukat a gyerekek. A régi illusztrátorok közül nagy hatással volt rám az angol Arthur Rackham is, aki egészen hihetetlen, finom alakokat és szerkezeteket rajzolt. 

Első gyerekkönyv-illusztrációs munkádért, a Sündör és Niru - Sündör nyomában című könyv illusztrációiért megkaptad az Év Gyerekkönyv-illusztrátora díjat 2016 nyarán. Mesélj arról, hogy mi inspirálta ezeket a rajzokat! 

A különös feltaláló figuráját például a családunk barátja, Nagyőszi László ihlette, akinek szürreális, áltudományos leírásokat készített olyan tárgyakról, amelyek az emberiség jövőjét hivatottak jobbítani, pl. lábpedálos családi űrrakéta, vagy dupla zeppelinek, germániumos szemüvegek. Egyébként már a diplomamunkámban is ennek a furcsa életműnek a parafrázisát készítettem el, a találmányokhoz készült szövegeket rajzoltam meg. Mivel ezek nem valós dolgok, ezért ez egy költői megjelenítés volt, és az asztalfiókba kerültek, egészen addig, amíg nem ismertem meg Borbáth Pétert, akinek meséltem erről a bizarr világról és ezekről a találmányokról. Rögtön nagyon megtetszettek neki is, és ebből lett a közös játék és gondolkodás, ami jó alapot adott a könyvhöz, amit végül vele együtt készítettünk a Csimota Kiadónál. Volt egy közös blogunk is, Pillanatszorító néven, amiben én kevésbé voltam aktív, mint szerettem volna, mert akkoriban a Szépművészeti Múzeumban dolgoztam tervezőgrafikusként, a múzeumhoz kötődő kiállítások grafikai arculatán, az általános kommunikációs megjelenésének vizuális kialakításán, illetve kiállítási installációkat, kiadványokat terveztem.

Mesélj a közös munkáról! Hogyan jött létre ez a könyv?

Ez a feltaláló egy Bodor Ádám-i figura volt, aki egyébként egy közös kedvencünk volt Petivel. Eleinte még egy bizonytalan képződmény volt a Sündör és Niru, tartalmát tekintve több irány volt benne, és voltak oda-vissza kölcsönhatások a végül Peti tollából megszületett történetben. A Borbáth Peti-féle nyelvi helyzetekhez, képződményekhez abból a szempontból is passzol a vizuálisan alkalmazott technika, hogy én is meglévő képeket, metszeteket szétszedve-összerakva próbálok egy új, bizonytalan dimenziót felépíteni.

Milyen volt a közös munka a Csimota Kiadóval?

Csányi Dórával, a kiadó főszerkesztőjével dolgoztam együtt szorosabban, jó volt a külső kontroll, mert Dórának egy szikár és erős véleménye van és mindig rákérdezett, hogy én mit gondolok. Úgy éreztem, hogy a szöveg korosztálya nehezen behatárolható, annyira sűrű és intenzív, hogy óriási kihívás volt megjeleníteni, pl. zörejeket, de egyszersmind olyan volt az egész, mint egy terített asztal, igazi ínyencfalat, nagyon élveztem.

Sokat dolgoztam azon, hogy a különleges, nehezen behatárolható, akár sötét, kopottas, isten háta mögötti fogalmakat, nem várt hangulatokat jól visszaadjam a gyerekeknek.

Dóra azt javasolta, hogy felejtsem el, hogy van egyáltalán korosztály. A nyomasztó dolgokat ki akartam küszöbölni, de Peti szövege mindig feloldja ezeket a sötétebb képeket szépséggel vagy humorral. Dóra nagyon jó támpontokat adott az esetleges túlfutások esetén, megfelelő jelzőbójákat kaptam az alkotáshoz, és azt mondhatom, hogy kifejezetten élveztem a közös munkát. 

Honnan jött a rézkarcos technika iránti vonzalmad? 

Annak idején, még 2002-ben Olaszországban, Carrarában voltam az Academia di Belle Arti-n egy Erasmus-ösztöndíjjal, ott kezdtem a rézkarccal kísérletezni. Egyébként az egész család, nagyapám és mindkét testvére, Gábor és András is és az apám is csinált rézkarcokat, mindig izgatott a technika. Szeretnék kísérletezni pont a rézkarccal, ami a Sündör és Niru most készülő folytatásban is szerepet kap. Az első rész inkább számítógépes kollázstechnikával készült, ahol az építettség ad egyfajta groteszkséget a figuráknak. 

Az alkotáson kívül mit csinálsz?

A 93 éves nagymamámat is gondozom, aki óriási dolgokat mesél, épp ma voltam nála. Amiben benne lennék, például egy nagyobb kiruccanásban Borbáth Petivel, aki egyébként túrákat vezet egy utazási irodánál. Ezen kívül elkezdtük a testvéremmel és a kiterjedt családdal felújítani gyerekkorunk színhelyét, a Remsey-házat és a műtermet is nagyon szeretnénk rendbe hozni, folytatni a hagyományt, megnyitni az egész kertet és a házat a közönségnek, mint régen. Szeretnénk Gödöllő kulturális életében továbbra is aktívan jelen lenni. Felmerült egyfajta művészetek utcájának létrehozása is azon a környéken, ahol felnőttem.

Dáviddal és a Ledpuppets fény-báb-színházzal legközelebb május 16-án este a Budapest Park oldalában található Nagyszünetben találkozhattok.