Könyvek, élmények és design

aranynapok

aranynapok

Akinek valóra vált a gyerekkori álma - Treszner Barbara, illusztrátor, grafikus

2018. január 04. - katamolnar

Ezúttal egy fiatal tervezőgrafikust szeretnék nektek bemutatni, aki nemcsak kedves és üde személyiségével, hanem légies és kissé szürreális rajzaival is elvarázsolja az embert. Treszner Barbarával először a Dettikéről és más istenekről című könyv kapcsán találkoztam, méghozzá a könyv bemutatóján, ugyanis ő illusztrálta az Év Gyerekkönyve-díjas kötetet. Barbara rajzaira jellemző egy bizonyos finom, kissé szatirikus stílus, ami hozzám nagyon közel áll. Van már tőle képem a lakásunk falán, rajzai díszítik a táskámat és természetesen ott vannak a polcomon az általa illusztrált könyvek is. Nagyon inspiráló az a látásmód és finom ízlés, amivel rendelkezik, ezért is szerettem volna kicsit jobban megismerni.

barbara_treszner.jpg

Tanulmányok
Barbara Pécsett született 1991-ben, és már általános iskolás korában arról ábrándozott, hogy milyen jó lenne, ha mesekönyvekbe rajzolhatna....

Rajzolni Pécsett tanult az Ifjúsági Házban és a Martyn Ferenc Művészeti Szabadiskolában, 2015-ben pedig a párizsi székhelyű École D’art Maryse Eloy/Visart Művészeti Akadémián diplomázott tervezőgrafikusként. Pécsre is felvették a Pollack Mihály Egyetemre építőművész szakra, azonban az utolsó pillanatban ébredt rá, hogy valójában grafikus szeretne lenni, amikor meglátta a Visart hirdetését és jelentkezett is a felvételi-előkészítő tanfolyamra. 




Az örökkön-örökké receptje
Barbara a diplomamunkájában egy recepteskönyvet készített, amelyben a hosszan tartó boldog párkapcsolat titkát kereste. Rendkívüli módon foglalkoztatta ugyanis a saját nagyszüleinek a története, akik, számára érthetetlen módon még mindig együtt vannak és "még mindig nem nyírták ki egymást"... sőt néha még mosolyognak is egymásra. Biztos volt benne, hogy valami titok van a birtokukban, méghozzá egy titkos recept, ezért aztán kutatni kezdte a boldog kapcsolat titkát.
Célom az volt, hogy idős házaspárok segítségével kialakítsak egy univerzális receptet főként fiatal, hosszan tartó, boldog párkapcsolatra vágyók számára, amit ha betartanak és a saját ízlésük szerint alakítanak, akkor ez segítséget nyújthat kapcsolataik formálásában, párkapcsolati problémájuk kezelésében.
Öt idős és boldog házaspárt faggatott ki erről a bizonyos titkos receptről. Barbara úgy véli, az idős párok gondolataiból, történeteiből sokat lehet meríteni, és a kis gondolatfoszlányokat, érzéseket meg lehet próbálni beépíteni a saját kapcsolatainkba. Azok a kulcsfontosságú momentumok, érzelmek alkotják a receptet, amelyek minden párnál visszaköszöntek. Az öt kedves páron kívül még közel ötven másik, házasságban élő embernek is feltett kérdéseket a házasságukkal kapcsolatban. A kiemelt kérdések után a párok történeteit mutatta be, majd végül három részben mutatja be a "receptet".  

 

5.jpg
A gyerekkori álom valóra válik
Miután végzett, hazaköltözött Pécsre és szabadúszóként kezdett dolgozni. Szabadidejében továbbképezte magát, így került Nagy Norbert (a Milyen madár és A Völgy, írta Tárkony című könyvek illusztrátora) kurzusára is a Corvin Rajziskolába, aki felfigyelt rá és a Csimota szerkesztőinek figyelmébe ajánlotta. Ezt követően felgyorsultak az események és Barbara gyerekkori álma teljesült azzal, hogy 25 évesen felkérést kapott a Csimotától, az egyik legprogresszívebb kortárs magyar gyerekkönyvkiadótól egy rendhagyó könyv illusztrációira. Ez volt a Dettikéről és más istenekről, amely rendkívül sikeres lett: ezért a könyvért kapta az idei Ünnepi Könyvhéten az Év Gyerekkönyve Díjat Elekes Dóra, a szerző a Magyar Gyerekkönyvtanácstól, az IBBY magyar szekciójától. 
A könyv egy szürreális álomvilágot képvisel, ahol egy képzeletbeli barát szemszögéből láthatjuk egy család életét.  
dettikerol_es_mas_istenekrol_04.jpg
Az egyik kedvenc illusztrációm a könyvből, amikor az orrszarvúk leugrálnak a káposztafejű Dettike pizsamájáról...

 

 A sikeres együttműködést egy évvel később egy újabb megbízás követte, ugyanis a kiadó felkérte Barbarát Lipták Ildikó Nyári nyomozás című regényének illusztrálására is. 

nyari_nyomozas_01.jpg
Inspirációk
Barbara imád utazni, sőt a barátaival közös munkája során nagy szerepe van többek között olyan projektek megvalósulásában, mint amilyen a Liszt Ferenc repülőtér arculatának kialakítása külföldi konferenciákon, kiállításokon, karácsonyi képeslapokon.
"Imádom azt a fajta művészi szabadságot, amikor a képek motívumai új értelmet nyernek és gondolatokat ébresztenek a nézőben."
Sok külföldi grafikust és illusztrátort követ online platformokon, akik jellemzően szürrealista világból építkeznek (többek között: Olivier Charland, Alessandro Gottardo, Mrzyk & Moriceau, Thomas Danthony), innen és az utazásai során gyűjt inspirációkat.

Ha ideje engedi, saját grafikákat is készít, elsősorban a szürrealizmus ihleti meg, Magritte vagy Billout képei, imádja azt a fajta művészi szabadságot, amikor a képek motívumai új értelmet nyernek és gondolatokat ébresztenek a nézőben. Gyakran megihletik az emberi szervek, az űr, a halak, a jég, a víz vagy a szerelem.
treszner2.jpg

Imádja az alkotásnak azt a részét, amikor már benne van és látja, hogy jó dolog fog kisülni belőle. Nagyra értékeli az alkotói szabadságot, ilyen volt a munka a Csimota Kiadóval a Dettikéről és más istenekről kapcsán, illetve amikor az apukája cégének tervezett arculatot illetve művészi naptárat. 
Alkotás során a tabletjébe rajzol, majd ha szükséges, sokszorosítja a grafikákat (például tapéták tervezése során). Ha a megrendelés megkívánja, manuálisan készít maketteket, vagdos, ragaszt, illetve ha be kell fotózni a munkákat, ahhoz egy mini fotóstúdiót alakított ki.

Jég, Balaton

Barbiról kevesen tudják, hogy tíz évig versenyszerűen gyorskorcsolyázott, és a mai napig érdeklik a jeges sportok, részben innen erednek a jéggel kapcsolatos asszociációi.


Szabadidejét - immár a titkos recept birtokában - a párjával és kutyáikkal tölti. Balatonmáriafürdőn van nyaralójuk, nemrég egy Balaton-sorozatot is készített.


Pécs és Budapest kávéházainak falain


Barbara munkáit több magyar vendéglátóhely-tulajdonos is felfedezte és beépítette a dizájnba. Pécsett például a Room Bisztró és Club állította ki grafikáit.

Nemrég nyílt meg a Caffe Merrano nevű kávézó a Bajcsy-Zsilinszky úton, amelynek egész arculatát meghatározza a Barbara tervezte tapéta.

Barbi tapétaterveit a Falra magyar nevű projektben találjátok.

treszner7.jpg



Barbi céljai között szerepel, hogy még több illusztrációs munkát vállaljon. Szeretne saját családot, saját házat és továbbra is Pécsett képzeli el az életét. 
21767955_10214120805475349_8016908853292009903_n.jpg
Szuperképességei közé tartozik, hogy nem ijedős, mindent megold, jól bánik az idejével és képes alkalmazkodni a megrendelő igényeihez, valamint sokféle dologba bele tudja helyezni magát. 
Nagyon sok sikert és boldogságot kívánok, Barbi!

A bejegyzés trackback címe:

https://aranynapokbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr6013549567

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása