Könyvek, élmények és design

aranynapok

Dödölle - Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium ünnepi receptekkel

2020. június 27. - katamolnar

Hatalmas kedvencünk lett az utóbbi időben a kisebbik lányommal a Dödölle című könyv! Hogy miért? Mert nemcsak csodaszép, hanem jobbnál jobb kortárs és klasszikus szövegeket tartalmaz, ráadásul öröknaptárként is funkcionál, így Anna is lelkesen böngészi, olvasgatja, hogy mik az adott hónap fontos ünnepei, és azokhoz milyen szokások, receptek kapcsolódnak. Lassan fél éve használjuk és egyre jobban szeretjük!

 

img_4637.jpg

Dödölle – Gyerekirodalmi és hagyományőrző kalendárium ünnepi receptekkel című kötet a Cerkabella Könyvkiadó gondozásában jelent meg, Lovász Andrea szerkesztésében.

Hasonló kiadvány - gyerekeknek szóló öröknaptár és kortárs irodalmi antológia - szintén a Cerkabellától a Válogatós – Óvodások verses kalendáriuma hétköznapokra és ünnepekre című kötet is, bár abban kifejezetten az ovisoknak szóló versek találhatók,a Dödölle pedig inkább a 6 éven felüli, iskolás korosztályt szólítja meg, ráadásul jóval komplexebb módon. 

A Dödölle már a felütésben, rögtön a kötet - kortárs és klasszikus - szerzőinek felsorolása után egy 16. századi krónikás, Bencédi Székely István 1538-ban Krakkóban megjelent Calendáriumából emeli ki a bevezető részt, felvillantva a műfaj (gyerekeknek szóló öröknaptár) évszázadokkal korábbi előzményét, melyet Varró Dániel Maszat-hegyi naptára követamely már egy abszolút kortárs, a hónapokat röviden összefoglaló, 12 versszakos költeményként áll a kötet elején.

A kötetben a hónapokat jelölő oldalakon szerepel azok hagyományos, népies elnevezése (Boldogasszony hava, Böjtelő hava, Böjtmás hava stb), ezek után pedig egy-egy naptárszerű táblázat következik a hónap napjaival és azokban a legfontosabb ünnepekkel. Az egyes ünnepek rövid magyarázatot kaptak, gyakran mondókákkal, népköltésekkel kiegészítve,  majd egy-egy mese (próza vagy prózarészlet) illetve vers következik, végül receptek, vagy népszokások leírásai zárják az egyes hónapokat. 

Szinte minden elképzelhető ünnep bekerült a kötetbe, amivel egy mai gyerek egyáltalán találkozhat. A egyházi és pogány ünnepek mellett megtaláljuk a nemzeti, valamint az itthon kevésbé elterjedt vagy éppen újonnan megjelent ünnepeket is a kalendáriumban. Lovász Andrea szerkesztő kiváló érzékkel válogatta össze az ezekhez köthető színvonalas kortárs és klasszikus szövegeket, a gyerekek számára is emészthető mennyiségben.

 

Aki régóta olvassa a blogot, az tudja, hogy rajongok a kevésbé ismert hagyományokért, azok gasztronómiai vonatkozásaiért és gyakran írok ezekről, így nekem ez a könyv tele van igazi csemegékkel, szó szerint is. A gyerekeimmel évek óta ünnepeljük például a három királyok ünnepét, most azonban a Dödölléből már meg is tudjuk sütni a királyok lepényét. Szent Márton ünnepén jártunk már lámpás felvonuláson, és ettünk Szent Márton süteményéből, most pedig ezt is ki tudjuk itthon próbálni (idén különösen meg fogjuk ünnepelni, hiszen a legkisebb gyerekemnek, Marcinak ez lesz élete első névnapja)...

Az ünnepi receptek valójában nem kifejezetten bonyolult ételeket takarnak, hanem hagyományos, többnyire akár gyerekekkel is elkészíthető, az adott ünnephez kapcsolódó fogások leírásait. Megismerkedhetünk a medvetalp, a csörögefánk, a Kossuth-kifli, az angyalbögyörő, a bodzaszörp, a pünkösdi perec, a felvidéki túrós pite, a hamuban sült pogácsa, az ír parasztkenyér, a köleskása, a kovászos uborka, a langalló, a pozsonyi kifli, a juhtúrós puliszka, a Borzas Kata, a Luca-pogácsa és a bejgli receptjével. Természetesen a dödölle elkészítését is megtanulhatjuk a könyvből.

 

Az antológiában Balázs Imre József, Békés Márta, Békés Pál, Benedek Elek, Berg Judit, Birtalan Ferenc, Both Gabi, Csoóri Sándor, Dénes György, Fecske Csaba, Fekete Vince, Gryllus Vilmos, Halász Bálint, Havasi Attila, Hervay Gizella, Jász Attila, Kántor Péter, Kányádi Sándor, Kertész Erzsi, Kollár Árpád, Lackfi János, Lakatos István, Lengyel Dénes, Majoros Nóra, Maksai Kinga, Markó Béla, Mészöly Ágnes, Mészöly Miklós, Miklya Luzsányi Mónika, Milne, Nyulász Péter, Parti Nagy Lajos, Páskándi Géza, Rákos Sándor, Sarkady Sándor, Schein Gábor, Szabó Imola Julianna, Szabó T. Anna, Szép Ernő, Szijj Ferenc, Szilágyi Domokos, Szulyovszky Sarolta, Tarbay Ede, Tóth Krisztina, Turbuly Lilla, Utassy József, Várfalvy Emőke, Varró Dániel, Veszpi Gyula, Visky András, Zalán Tibor, Zelk Zoltán válogatott műveit olvashatjuk.

img_4719_1.JPG

A Dödölle kifejezetten szép kiállítású könyvtárgy lett, amelyet élmény kézbe venni. A kemény borító, a gerinc sötétzöld és arany színei, a vonalak, a cím és az alcím tördelése, a szalagok és a sarkok arany díszítése kifejezetten az ünnepélyes, hagyományos vonalat hangsúlyozza, míg az illusztrációk, sőt már a borítón is megjelenő aprólékos, finom vonalú, kedves rajzok - Keszeg Ágnes munkái - játékosságot, modernséget visznek a kötetbe.

 Kifejezetten szeretjük ebben a könyvben a könnyedséget és a humort, amely mind a szövegekben, mind a képekben megjelenik, és ami szerethetővé, közelivé és élővé teszi a mai gyerekek számára is a hagyományos ünnepeket és szokásokat. 

 

A Dödölle már most kitüntetett helyet kapott a gyerekkönyveink között, a lapjain már az is meglátszik, hogy rengeteget lapozgatjuk, sőt Annát, aki nemrég tanult meg olvasni, többször is azon kaptam, hogy lázasan keresgél benne, lapozgatja, elmélyülten olvasgatja a könyvet. Úgy érzem, hogy még sok-sok évig fogjuk forgatni ezt a kivételes könyvet. 

Őszintén gratulálok a Cerkabella Kiadónak ehhez a fantasztikusan jól sikerült kötethez!

A bejegyzés trackback címe:

https://aranynapokbudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr9815970762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.