A tél végi ünnepkör hagyományos, elcsendesedést hozó és gyertyához köthető szertartásait mutatom be ebben a bejegyzésben: a gyertyaszentelést és a Balázs-áldást. 

Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét február 2-án tartja a katolikus egyház, amikor a közösség Jézus bemutatását ünnepli. Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A jelen lévő idős Simeon Jézust a nemzetek megvilágosítására szolgáló világosságnak nevezte. Innen ered az egyik legrégebbi szentelmény: a szentelt gyertya, és a gyertyaszentelés szokása is. Így a szentelt gyertya Jézus egyik legrégebbi jelképe. A későbbi időkben a gyertyát az újszülöttek mellett tartották a rontó szellemek távol tartására a keresztelés napjáig (illetve, hogy a csecsemőt ki ne cseréljék). Amikor a fiatal anyák először mentek templomba, akkor is szentelt gyertyát vittek a kezükben.

Az ünnep egyfelől Szűz Mária megtisztulásának ünnepe, mert Mária a zsidó törvények előírásainak megfelelően negyven nappal a szülés után mutatta be gyermekét a templomban, másfelől Jézus bemutatásának ünnepe is. Később a megszületett gyermeket, amíg még nem keresztelték meg, „pogánykának” hívták. Jézus Krisztus jelképe volt a gyertya, ezért a pogányka mellett világított kereszteléséig, hogy Jézus vigyázzon rá, nehogy rossz szellemek „kicseréljék”. Majd a keresztelőre - vagy „egyház-kelőre” - az anya vitte az égő gyertyát.

Gyertyát égettek jégeső, vihar, villámlás esetén, illetve krónikus betegek és halottak mellett is. Egyes helyeken még a haldokló kezébe is égő gyertyát helyeztek.

Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. Mondogatták is: Gyertyaszentelő napján „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!”

Az ókori római időben eredetileg erre a napra esett a természet megtisztulásának ünnepe. Ehhez kötődő jellegzetes totemállatuk a farkas és a medve volt. A korai keresztény időkben az ókori ünnep helyére Szűz Mária megtisztulásának ünnepe került. Az ősi római ünnephez kötődő farkas- és medvekultusz időjárási jóslatok formájában él tovább.  A néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja árnyékát (vagyis szép, napos idő van), akkor megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő.

Balázsolás, Balázs-áldás

Február 3-a, Balázs napja már a téli ünnepkört zárja. A mártírhalált halt örmény püspök a torok, a hírnökök és énekesek védőszentje. A hozzá kötődő legendák úgy tartják, hogy megmentette egy fuldokló gyerek életét. Ebből alakult ki a hiedelem, miszerint Szent Balázs megvédi a gyerekeket a torokbántalmaktól. 

Egyházi szokás szerint a katolikus papok a Balázs-napi vagy az azt követő vasárnapi szentmise vége után két keresztalakba illesztett vagy összecsavart, kétkarú gyertyát tartanak a hívek álla alá, és áldást mondanak:

Szent Balázs püspök és vértanú közbenjárására őrizzen meg téged Isten a torokbajtól és minden más betegségtől. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

A legenda szerint a Balázs, aki a 3-4. században az örmény Sivas püspöke volt. Püspökké választása után visszavonult egy magányos hegyi barlangba, ahonnan imádkozva vezette népét, tanácsokat osztott, és gyógyította a közösséget. A legendák szerint vadállatok őrizték, háziállatok módjára engedelmeskedve neki. 316-ban egy Agricola nevű római helytartó, a császár keresztényüldözési parancsainak eleget téve elfogta, és bíróság elé állította a püspököt. Mivel Balázs hitét nem sikerült megtörni, megkorbácsolták, és siralomházba zárták. Rabsága során rengeteg csodát tett. Vízbefojtás általi halálra ítélték, de végül lefejezték.

Balázst rendszerint püspöki ornátusban vagy palástban ábrázolják; pásztorbottal és keresztbe illesztett gyertyákkal; sertésfejjel és gerebennel (emlékezésül arra a vaskampóra, amelyre a legenda szerint kínzatása alkalmával a testét akasztották).

(...) Segíts, Balázs! 
Hisz a te szent gégédet is 
kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány 
kivégzett: tudhatod, mi az! 
Te ismered a penge élét, vér izét, 
a megfeszített perceket, 
a szakadt légcső görcseit, s a fulladás 
csatáját és rémületét. 
Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, 
okos felnőtt! Te jól tudod, 
mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall 
még az Isten jósága sem, 
s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is 
olyan nagy dolog a halál.

 

(Babits Mihály: Balázsolás, részlet)

 

Február 3-a az iskolások ünnepe is. Ezen a napon, az iskola téli időszakának befejező napján a diákok felvonulással emlékeztek meg róla, amikor a jelmezes gyerekek csákóval, süveggel a fejükön járták a falut, diákokat toboroztak és adományokat szedtek, (ami a tanítók, iskolai alkalmazottak jövedelemének kiegészítését szolgálta). Ez a balázsjárás, a márciusi gergelyjárás párja, ami az enyhébb időjárás beálltával még népszerűbb ünnep.

Szintén balázsolásként említik azt, mikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik azért, hogy ezzel a betegséget okozó szellemeket elűzzék. 

 A szőlősgazdák szőlőjük négy sarkában vesszőt metszettek e nap hajnalán, és a négy vesszővel körbejárták birtokukat, hogy a madarak később ne egyék le a szőlőt.

Az egyik titkos kedvenc helyemen, a Nivegy-völgyében fekvő Szent Balázs-hegyi 800 éves templomromnál  is felelevenítették a régi, szép hagyományt és gyertyalángok mellett torokáldást osztottak ezen a hétvégén, melyet a balatoncsicsóiak ünnepi szentmiséhez és a nyitott pincék meglátogatásához kötöttek.